Inspirálóan hat rád a kollaboratív attitűd? Blogposztunk elolvasása után bizonyosan másképp fogsz tekinteni az üzleti kapcsolatokra!
Inspirálóan hat rád a kollaboratív attitűd? Blogposztunk elolvasása után bizonyosan másképp fogsz tekinteni az üzleti kapcsolatokra!
Az együttműködés az élet minden területén olyan kapcsolatot jelent, amelyben a felek kölcsönös erőfeszítéseket tesznek egy közösen kitűzött cél elérésének érdekében. Amikor komplex ötletek megvalósítására keresünk közreműködőt, sokszor nem is tudjuk pontosan, hogy milyen kapcsolatot keresünk — csak abban lehetünk biztosak, hogy múltbéli tapasztalataink alapján mit szeretnénk elkerülni.
Mielőtt rátérünk arra, hogy szerintünk mi áll egy sikeres együttműködés hátterében, vizsgáljuk meg, hogy mi az, ami biztosan elrontja a kooperációt!
Lehet, hogy már neked is volt rossz tapasztalatod designstúdióval, vagy más marketingcéggel. Ebben az esetben biztosan tudsz azonosulni az alábbi problémák némelyikével.
Az egyik legnagyobb problémaforrás, ha úgy vágunk bele egy közös projektbe, hogy nincsenek előre meghatározva a keretek. Mint minden kapcsolatnál, tehát egy üzleti kapcsolat esetén is fontos előre lefektetni, hogy mit tudunk nyújtani, és mit várunk a másik féltől.
Előfordulhat, hogy valami teljesen egyértelmű számunkra, de ha nincs kimondva, nem lehetünk benne biztosak, hogy a másik fél is ugyanúgy gondolkozik. Például gondolhatjuk, hogy a kreatív koncepciót a webfejlesztő fogja szolgáltatni, miközben a fejlesztő számára egyértelmű, hogy az esztétikumra vonatkozó utasításokat készen kapja. (Ebben a cikkemben írtam róla, hogy kinek mi a feladatköre).
Ez annyira alapvető, hogy sokszor el is siklunk felette — akárcsak egy alakuló párkapcsolatban — és később szinte biztos, hogy konfliktushoz vezet.
Ha az első lépést sikeresen megugrottuk, és lefektettük a kereteket, még mindig fennáll az a veszély, hogy elbeszélünk egymás mellett. Hiába tiszták az elvárások, ha a menet közben felmerülő kérdéseket, komplikációkat nem kommunikáljuk nyíltan.
Például bárkivel előfordulhat, hogy közbejön egy előre nem várt esemény, ami hátráltatja a munkában. Bármilyen súlyos akadály merül is fel, ha ez nincs kommunikálva, a másik oldal azt feltételezi, hogy minden a legnagyobb rendben, és az üzletfele szimplán lusta, megbízhatatlan, vagy további kellemetlen jelzők sorával illeti. Ez is mérgezi a kapcsolatot, hiszen feszültség gyülemlik fel, ami elkerülhető lett volna.
Előfordulhat, hogy a kiválasztott designstúdió egyszerűen csak rossz abban, hogy kiszolgálja ügyfeleit. Könnyen lehet, hogy jók abban, hogy eladják saját magukat, sőt akár a szakmájukhoz is értenek, ugyanakkor sajnos nem tudnak megbirkózni azzal, hogy magas minőségű kiszolgálást biztosítsanak.
Ennek a hátterében állhat egy egyszeri tévesztés, túlterheltség, a sztenderd folyamatok hiánya, szervezetlenség vagy bármi más. Mindenesetre a rossz ügyfélélmény rányomja a bélyegét az együttműködésre, még akkor is, ha az eredmény jó lett.
Mivel a marketing egy szabályozatlan terület, viszonylag alacsony belépési küszöbbel — azaz bárki foglalkozhat webdesignnal vagy webfejlesztéssel, akinek van egy laptopja és internethozzáférése — nehéz előre meghatározni egy adott piaci szereplő hozzáértését.
Ennek következtében gyakran előfordul, hogy egy, a marketingkommunikáció alapján jónak vélt és kiválasztott szolgáltatóról menet közben derül ki, hogy nincsen kellően mély tudása a feladat szakszerű elvégzéséhez - ez a “kirakatügynökség” jelenség. Ilyenkor sajnos nincs mit tenni, el kell könyvelni a veszteséget tanulópénznek, és tovább kell állni.
Most, hogy sorra vettünk néhány kellemetlen esetet, vegyünk egy pozitív fordulatot, és nézzük meg, mi kell ahhoz, hogy a legnagyobb eséllyel tudjon sikeresen együttműködni egy ügyfél és egy webdesignstúdió!
Fontos, hogy a kiválasztott kreatív cégnek legyen egy egyértelmű nézőpontja az együttműködésről és a saját működéséről. Mi az alábbiakat valljuk, és ezeket nyíltan kommunikáljuk leendő és meglévő ügyfeleink felé.
Sok olyan kritikus pont van, amire előre nem is gondolnál, az együttműködés során azonban általában felmerül. Mi már rengetegszer végigcsináltuk a folyamatunkat a legkülönfélébb ügyfelekkel, így össze tudtuk szedni a legfontosabbakat.
A közös siker egyik alappillére a folyamatunk, amit az elmúlt hat év során alakítottunk ki, és csiszoltunk közel tökéletesre. A folyamatot ebben a cikkemben részletesen leírtam, itt csak a három fő szakaszt mutatom be.
A stratégia célja, hogy minél jobban megértsük a mögöttes üzleti igényt, a környezetet, a célközönséget. Ez a fázis igényli a legtöbb időbefektetést az ügyfél részéről. Az alábbi eszköztárból válogatunk:
A tervezés során megtervezzük a stratégiában meghatározott célok elérése szolgáló digitális felületeket. Ez lehet egy marketingwebsite, egy webshop, egy platform vagy egy arculat. Ez a fázis is kollaboratív, az ügyféllel rendszeresen egyeztetünk és kérjük az inputját. Ennek a lépései:
A kivitelezés során létrehozzuk azt, ami jóváhagyásra került a tervben. Ez a fázis már nem igényel aktív részvételt az ügyféltől.
Ennek a lépései:
A pénzkérdés egy olyan téma, amiről sokan nem szeretnek beszélni. Ez a magánéletben elfogadható, elvégre egy kulturális kérdés. Üzletben viszont elengedhetetlen, így mi erről is nyíltan és egyértelműen kommunikálunk.
A fentiekben az együttműködések lehetséges buktatóit és azok megoldásait néztük végig. Ez alapján láthatjuk, hogy egy sikeres együttműködés hátterében számos tényező áll: a keretek meghatározása, a hatékony kommunikáció, a jó ügyfélélmény, a szakértelem és a megfelelő folyamatok egyaránt kulcsfontosságúak ahhoz, hogy az ügyfél és a designstúdió elérje a közösen kitűzött célt.
Fontos megérteni, hogy az együttműködés nem csak az elérni kívánt célról szól, hanem az együtt dolgozó felek közötti kapcsolatról is. A kölcsönös tisztelet, az egyértelmű kommunikáció és az együttműködés során tanúsított tettrekészség az ügyfél és a designstúdió közötti partnerség alapjának kell lennie. Amikor mindkét fél maximálisan elkötelezett a siker iránt, és egyértelműen megértik egymás elvárásait és igényeit, akkor érhetik el a legnagyobb eséllyel a közös célokat.
Ezen túlmenően, a jó együttműködés nem csak egy projekt sikerét jelenti, hanem hosszútávú üzleti kapcsolatok kiépítését is lehetővé teszi, ami mindkét fél számára előnyös lehet a jövőbeni projektek során. Ezért annak érdekében, hogy a legjobb eredményeket érjük el, mindkét félnek hajlandónak kell lennie energiát fektetni az együttműködésbe, és proaktív módon kell résztvennie a hosszútávú partneri kapcsolat kiépítésében.
Töltsd le ezt az ingyenes dokumentumot, ami segít stratégiai szemlélettel átgondolni új vagy meglévő márkádat.
Ha egy új webshop indítása előtt állsz, vagy esetleg egy már meglévő webshopot szeretnél stratégiai szempontból átgondolni, szükséged van erre az útmutatóra.
Töltsd le!Hetente egyszer küldünk neked egy új cikket.