Bevezetés

Leonardo da Vinci, Michelangelo Buonarroti és Raffaello Santi – ezekről a nevekről bizonyára mindenki hallott már, hiszen számos remekmű került ki a kezük közül az itáliai reneszánsz idején. Nemrég E. H. Gombrich művészettörténész könyvét bújva felelevenítettem a cinquecento időszakát, és ezeknek a művészeknek az életrajzát olvasva azon gondolkodtam, milyen hasonlóságok és különbségek lehetnek az akkori és a mai megrendelő-kivitelező viszonyban. Cikkemben a három firenzei alkotó közül most Michelangelo és Raffaello hozzáállását járom körül, hogyan viszonyultak ők az akkori megrendelőikhez – és hogyan alakulnak ezek a viszonyok ma, a 21. században.

A versenytársakhoz fűződő viszony

A versenytársainkhoz fűződő viszony mindig, minden korban ambivalens. A gyanakvó természetű Michelangelo sem Leonardót, sem Raffellót nem kedvelte; számára mindketten a nagyvilági, optimista életfelfogás képviselői voltak, szemben az ő zárkózottságával. Az akkori közeg egyébként minkdettejükért rajongott, és versenyzetette is őket: azt kérték, Michelangelo Leonardóval közösen fesse ki a kormánypalota, a Palazzo Vecchio egyik termét, de végül egyikük sem készült el, mert mindkettejüket egy nagyobb megrendelés várta, és emiatt elhagyták Firenzét.

Ma már gyakoribb, hogy egyes marketing- és dizájnügynökségek együtt dolgoznak, partneri viszonyban. Aki partnerségben dolgozik egy másik céggel, tudja, hogy ez többszörösen is kifizetődő. Új kapcsolatokhoz, megrendelésekhez vezet, új tapasztalatokkal gazdagít. Embertípustól is függ, ki hogyan áll a saját szakmai közegéhez, de ha Michelangelóhoz hasonlóan mi is a magunk útját járjuk, és elfordulunk a versenytársaktól, az egyrészt izolál a szakmán belül, másrészt azt a lehetőséget is korlátozza, hogy tanuljunk valamit a másiktól, hiszen lehet, van olyan, amit a versenytársunk jobban csinál, mint mi. Ezt nehéz lehet elfogadni, de csak profitálhatunk belőle, ha nyitottak vagyunk a változásra, a fejlődésre. Persze ha a magunk útját járjuk, és nem figyelünk versenytársaink tevékenységére, az a kockázat akár meg is érheti, ha született géniuszok vagyunk, és nincs szükségünk kapcsolati hálóra – de ahhoz valóban olyat kell letenni az asztalra (vagy Michelangleo esetében a Szent Péter-bazilika tetejére), hogy arra mindenki felkapja a fejét.

A tehetség és a jó kommunikáció nem mindig jár kéz a kézben

II. Gyula pápa kulcsfigura Michelangelo életében: a pápa a saját síremlékét készíttette volna el vele, de menet közben rájött, hogy kissé túlköltekezett, és nem fogja tudni kifizetni a szobrászt. Michelangelónak több se kellett, otthagyta a pápát, és jó ideig nem jelentkezett, semmilyen megkeresésre nem válaszolt a pápának (ami az akkori időszakban szinte tiszteletlenségnek számított), annyira bántotta, hogy a síremléket félbe kell szakítania. Végül a pápának sikerült őt kiengesztelnie, és visszacsalogatnia Rómába azzal, hogy a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestését bízta rá. Michelangelo vonakodva fogadta el a megrendelést – nemcsak sértettsége miatt, hanem mert nem tartotta magát festőnek (!), “csak” szobrásznak.

Ma már az is furcsán veszi ki magát, ha egy tervező – adott esetben webdizájner – nincs tisztában a saját kvalitásaival, tehetségével. Ma már nemigen megy sokra vele az ember, ha szép dolgokat tervez: tudnia is kell magáról, hogy jó munkát ad ki a keze közül, különben nem tud érvényesülni a szakmájában.

A szobrász végül persze engedett, és nekifogott a mennyezet festésének, kezdetben hívott is maga mellé segítőket, de nehéz természeténél fogva nem tűrt meg senkit maga mellett munka közben. Így végül egyedül festette meg négy év alatt a világ legnagyobb mennyezetképét, amely a legnagyobb dicsőséget szerezte neki a kortársak szemében.

Állítólag senkit sem engedett be a kápolnába, amíg a mű készült (a pápa is csak titokban nézhetett be). Számomra ez is érdekes mai szemmel, hiszen ma már a legnépszerűbb tervezői program is úgy van kitalálva, hogy az ügyfél bármikor láthassa a készülő weboldalt. Persze nem szerencsés, ha ebben a fázisban az ügyfél át akarja venni az irányítást, és részletekbe menően elkezd visszajelzést adni – Michelangelo vélhetően ezt akarta elkerülni –, de ezt lehet az ügyfél felé is kommunikálni, és elmondani neki, hogy egyes szakaszok még tervezés alatt állnak. A lényeg, hogy itt is fontos szerepet kap, hogyan kommunikálunk az ügyféllel. Ha gorombán elzavarjuk, hogy nincs itt semmi látnivaló, a megrendelő egy perc alatt talál egy másik ügynökséget, ahol kedvesen és udvariasan bánnak vele.

Raffaello: a tanár, a dizájner és a projektmenedzser egy személyben

Raffaello egy egészen más karakter volt. Páratlan tehetsége őt is a legnagyobbak közé emeli, de ő egy emberszeretőbb, akár úgy is mondhatjuk, extrovertáltabb személyiség volt. Bámulatos tehetsége, megnyerő külseje és személyes bája révén a „festők fejedelmévé” választották.

Rengeteg ifjú festő tanult a festőiskolájában, és az ügyfelei is szerettek a közelében lenni. Gyakran meglátogatták, a művész pedig örömmel megvendégelte őket. Tehát nemcsak a megrendelés, hanem a munkakapcsolatban megjelenő személyesség is hozzájárult Raffaello népszerűségéhez. Én azt gondolom, az egy kivételesen szerencsés együttállás, ha valaki nemcsak remek munkaerő, de emellett jól is kommunikál. Ha valaki egyszerre tervező, kivitelező, és el is tudja adni a termékét, valamint még a tervezői folyamatot is tudja úgy ütemezni, hogy az időben elkészüljön és az ügyfél is elégedett legyen. Ez ritka jelenség. Ezért ma már az ügynökségeken belül is megoszlik a csapatban, hogy ki miért felel. Így míg van, aki fókuszáltan, akár a világtól elvonultan szeret inkább dolgozni a dizájnterveken; addig van olyan is, aki a prezentálásban jobb, és a projekt előremenetelében segíti a munkát, hatékonyan kézben tartva azt. És úgy tűnik, Raffaellóban ezek a tulajdonságok mind ötvöződtek. A sors fintora, hogy Raffaello igen fiatalon, 37 évesen halt meg, Michelangelo pedig megérte a 89. évét is.

Záró gondolatok

Manapság rengeteg dizájnügynökség létezik a piacon, így az érvényesülésben egyre nagyobb szerepet kap a jó kommunikáció. Egyre fontosabb, milyen lesz az ügyfélélmény. Ma már az az alapvető, hogy a dizájn és a funkciók naprakészek – aki ez alatt teljesít, kiesik a versenyből. Aki e fölött, az rendszerint rájön, hogy ezen túl a személyességgel, a keretek tartásával tudja megőrizni az ügyfeleit.

Pőcze Balázs, a Mito kreatívigazgatója szerint “a tehetség csak tíz százaléknyi pluszt jelent az akarás mellé, ha valaki előre akar jutni a kreatíviparban”. Ezt a véleményt magam is osztom. 9 éve dolgozom grafikusként, és igen, valóban számít a tehetség, de a jó ügyfélkommunikáció, a tervezett termék vagy szolgáltatás eladása, a jó alkalmazkodókészség elengedhetetlen egy ekkora piacon. Másrészt emberileg is sokat hozzánk tesz, ha megtanulunk valóban figyelni az ügyfelünkre, mert így tudunk olyan terméket adni neki, amivel elégedett lesz, és úgy köszönünk el egymástól a folyamat végén, hogy örömmel tér majd vissza hozzánk később, egy új megrendelés céljából.

‍